24 órás MTB verseny Zánka

Egyszer volt, hol nem volt, (nagyon messziről kezdem a mesét) az óperenciás tengeren is túl. Vagyis ugorjunk vissza az időben 2 évvel ezelőttre, a 2016-os 24 órás versenyre amit elmentünk megnyerni vegyes csapatban a Nixi és a csillámpónik csapattal. Mint ismeretes, ez nem sikerült, egy harmadik helyet azért behúztunk. A 24 órás bringaversenyek után ősi szokás szerint megfogadtuk hogy soha többet nem jövünk. Aztán pár napra rá megbeszéltük, hogy majd legközelebb már megnyerjük. A következő évben úgy alakult az élet, hogy a vegyes csapatunk helyett egy férfi 6-os csapatot tudtunk delegálni, ebben én egy esküvő miatt nem tudtam részt venni. A srácok akkor még nem a Bringabanda kötelékében versenyeztek Börzsönyi Potemix néven és egy nagyon szoros második helyet hoztak össze. A legnagyobb hibájuk talán az volt, hogy segítők nélkül tudtak csak menni, így mindent maguknak kellett intézni a váltástól kezdve az összes apró kis idegőrlő feladatig. Legnagyobb ellenfelük a Barcika népe front néven nevezett csapat volt, az idei év legfontosabb feladata így a visszavágás volt feléjük.

És akkor ugorjunk kicsit előre, de még nem a versenyre, csak az előkészületekre. Az eltelt egy évben úgy alakult, hogy a Potemix csapatból kiesett egy csapattag sérülés miatt, így én kerültem a helyére az immáron teljesen Bringabanda színekben induló csapatunkba, ami így már Bringabanda Potemix Team néven nevezett. A Bringabandában azonban maradt pár tag, aki szívesen versenyzett volna, de ahhoz össze kellett gyűjteni egy újabb csapatot. Ez eleinte nyögvenyelősen ment, alig akart összeállni a 6 fő, tulajdonképpen az egyesületből nem is lett meg, de két idegenlégióssal kiegészülve végül csak kiadta egy vegyes csapat is. A név választás egy kisebb kabaré volt, az elborult ötletek sorából végül sikerült egy jót kihalászni, így született meg az Anna és a Banda csapatunk. Nagyon ment a szervezkedés, mindenki kivette a részét valamivel, még egy megbeszélést is összehoztunk Vácon amit természetesen egy hatalmas esőzés nehezített.

A csapatmegbeszélés az esőzéstől eltekintve nagyon jól sikerült, megbeszéltük a csapat taktikákat és azt is hogy az eredetileg “B” csapatnak indult csapatunk annyira nem is “B”, talán még nyerni is van esélyük, annyira erősre sikerült. Persze nem lehet egy versenyre úgy menni hogy biztos nyerünk, de azért bíztunk benne. Pont ilyen okból nem lett az első csapat neve Barcika Killer, mert az elég nagy égés ha nem sikerül 🙂 A megbeszélésen lefixáltuk azt is, hogy lesz csapat póló is amit Annával terveztünk meg. Nem volt egyszerű, én a műszaki tudással rendelkeztem és nulla szépérzékkel, míg Anna az ötletekkel és ízléssel. Végül összeállt a végleges terv, a csapat elfogadta és már csak meg kellett valósítani.

Részemről a verseny előtti időszakra tök jól kitaláltam hogy hol fogok edzeni, és hogy nem az enduroval nyomatom hanem az XC bringámmal amivel a versenyre is megyek, de ebből lényegében semmi se lett. Straván úgy láttam, hogy a többiek elég jól készültek a versenyre, mármint specifikusabban mint én. Ettől függetlenül úgy éreztem hogy jó erőben várom a versenyt. Aztán a verseny előtti héten beütött a szar – ahogy az már lenni szokott – elkezdett az egyik lábfejem bénázni egy korábbi csípés, sérülés és felülfertőződés kombinációja miatt. Sose volt még ilyenem, de úgy éreztem hogy a tekerésben csak kis mértékben zavar, a járásban annál inkább. Tulajdonképpen a bal lábammal nem tudtam húzni a pedált, illetve a becsatolás volt lassabb vele, na meg nem tudtam kiállni a nyeregből mert bebicsaklott a lábfejem. Az utolsó napokban kenegettem a lábam, de a versenyre már nem javult meg.

A verseny előtti nap délután bepakoltam a kocsiba a cuccaimat, a bringámat, meg aztán Annát, a cuccait meg a bringáját, és nekivágtunk a Zánka felé vezető útnak. Természetesen dugó volt az autópályán ami annyira nem nagy meglepetés péntek délután. Az északi part felé szerencsére már jól járható volt az út, szóval egészen időben leértünk. A szállás átvétele után kimentünk a csapat sátorhoz és megittunk egy fröccsöt, megünnepeltük Zs. Zoli születésnapját (hogy a szar meddig eláll… na mindegy 😀 ). Nem tudom a többi csapat mivel töltötte az estét, de szerintem sok helyen lecsúszott pár sör, nem volt az a feszült hangulat ami egy ekkora verseny előtt elvárható lenne. A pályára én aznap már nem jutottam el, úgy voltam vele hogy majd reggel bejárom, meg hát lesz rá 24 órám hogy megismerjem és megunjam. Annyi infót össze tudtam szedni, hogy az új erdei szakasz elég szűk és frissen lett kialakítva, tehát nehezen járható. Este még megbeszéltük hogy reggel 8-tól reggeli, aztán mindenki elment aludni. Éjszaka hatalmas vihar volt, esett is és villámlott, szóval nem mondom hogy nyugodtan aludtam. Főként nem a vihar zaja miatt, inkább csak a tudat hogy ha másnap esőben kell versenyezni, akkor ki fogok készülni.

Másnap reggel 7 órakor már csörgött a telefonom (szóval 1 órával a megbeszélt időpont előtt), Gréczi volt az. Felvettem álmosan, aztán sokkot kaptam. Az történt ugyanis, hogy a reggelit mi vásároltuk, így a szobánkban volt a hűtőben, ez a jóember meg már éhes volt hajnalban. Mint egy kisgyerek, fel kell hozzá kelni hajnalban hogy enni tudjon 😀 Megpróbáltam még visszafeküdni, de nem sokat tudtam már pihenni, ugyanis a függöny a szobán eléggé spórolósan volt kialakítva, lényegében az ablakok 85%-át fedte le. Amikor magamhoz tértem, elindultam reggelizni, de ez egy teljesen szokatlan folyamat nálam, nem is tudtam sokat enni.

Délre mindkét csapat teljes létszámmal jelen volt és csak a rajtot vártuk. A két csapat eltérő taktikán volt, a Potemix team estig mind a 6 fővel 2 vagy 3 körös etapokat tolt, míg az Anna és a Banda úgy emlékszem hogy 2 köröket ment, amit csak este növeltek hogy több legyen a pihenő idő. A Potemix csapat taktikája ott vált el lényegesen, hogy a sötétedéstől éjfélig tartó időszakra mi csak három embert hagytunk kint (C. Zoli, Totya, Gréczi), a másik három fő elment kb 2 óra szünetre, majd éjféltől hajnali 6 óráig az első három ember aludhatott hogy reggel frissen “odabasszanak”. Szóval itt nekem volt kb 2 órám aludni, de ebből csak maximum egy kis relaxálás jutott, ugyanis nem nagyon volt csend, és én se szoktam hozzá hogy ilyen korán alszok.

Elmentem tehát fürödni, letettem a fejem és hallgattam ahogy a bemondó mondja sorban a csapatokat. Megnyugtatott hogy eddigre már mindkét csapatunknak volt kör előnye a másodikhoz képest. Eltelt kb fél óra, mikor arra lettem figyelmes hogy “Bringabanda láncszakadás, váltást kér!”. Na mondom, ennek a fele se tréfa, írtam is Ricsinek hogy írjon hogy kell-e segítség a szereléshez. Abban maradtunk, hogy jobb ha én csinálom meg, így hát felöltöztem és lementem. Mint kiderült, a másik csapatból Doszev Gábor futott egy fél kört a lánc nélküli bringájával, szegény nagyon kikészült. Szerencsére az előnyük bőven elég volt hogy ez beleférjen. Visszafeküdtem kicsit aludni, de igazából csak fetrengtem, szóval éjfélre a megbeszéltek szerint már a pályán voltam. Ekkorra nekünk már 3 kör előnyünk volt, a cél csak az volt, hogy ez megmaradjon. A másik csapat kb hasonló előnnyel vezetett, de ők nem pihentettek senkit hosszabban, mindenki végig nyomta a köröket.

Éjszaka mi három köröket mentünk, a talaj nagyon csúszós volt, de nem sokat romlottak a köridők. A 3 körös előnyünket sikerült annak ellenére is tartani, hogy volt két defektünk (az egyik az enyém), illetve egy esésünk és nekem rengeteg lánc leesem. Ezt a saját hülyeségemnek köszönhetem, kopott volt a lánctányérom és amikor több embernek együtt rendeltem, akkor a sajátomat elfelejtettem beleszámolni… (tipikus Sipi). Én egész jól bírtam szerintem az éjszakázást, de amúgy is éjszakai bagoly vagyok. Hármunk közül T. Zoli esett szét talán legjobban, de ez a köridőkön nem látszott. A defektje után kicsit kiesett a ritmusból és már 5 órára ki akarta hívni a többieket 🙂 Szerencsére sikerült meggyőzni róla hogy a többieknek még aludnia kell, a köridők se romlottak, csak már agyilag voltunk kicsit szétcsúszva.
A másik csapat tagjain is láttam a fáradtságot, akkor még úgy gondoltam mi választottunk jobban taktikát, mert hajnali 6 után nekünk szabad program következett. Mint kiderült, ez nem így lett, a három kipihent emberünk a reggeli melegben nem érezte annyira hogy végig tudna nagy tempót diktálni, így végül is az éjszakai műszak is ment pár kört még. Délelőtt azért tudtam relaxálni meg táplálkozni kicsit, de aludni nem nagyon volt már lehetőségem.

Délelőtt már a pálya sokkal jobb volt mint korábban, nem csúszott és sok rész már jól ki volt járva, de cserébe nagyon meleg lett ami nem tette könnyűvé a befejezést. Szerencsére ekkor már bőven volt előnyünk hogy nagy izgulás ne legyen, már csak biztonsági játékot kellett játszani mindkét csapatunknak és behozni a végéig. Az utolsó körre a két csapatkapitány ment ki, Anna és Zs. Zoli. Tulajdonképpen ez már jutalom volt, belefért volna hogy menjünk még egy kört, de nem volt rá szükség, így bevárták egymást és szép nyugisan megcsinálták az utolsó kört, majd együtt futottak be a célba.

Azt gondolom, hogy mindent kihoztunk ebből a versenyből amit lehet, kettőből kettő csapatunk állt a dobogó tetején, az összetettben pedig második helyet sikerült megszerezni, csak egy elit kategóriában induló csapatnak jött össze több kör.

A díjátadó után még volt hátra egy közös ebéd Tihanyban ahol a két szülinaposunkat, Annát és Zs. Zolit megleptük egy-egy tortával. Innen már csak haza kellett vezetni nem tudom hány (sok) óra ébrenlét után. Ez amúgy nagyon nehéz volt, Anna egy darabig kitartott mellettem és próbált beszélni, de aztán feladta a harcot és csak néha-néha ébredt fel ha fékeztem vagy valami esemény volt az úton.

A verseny alatt nyújtott segítségért sok-sok köszönettel tartozunk segítőinknek, valamint köszönjük a támogatást a Bringabanda összes támogatójának is! Köszönöm továbbá az összes csapattársnak és a másik csapatunknak is, hatalmas élmény volt amit egy darabig nem felejtünk el szerintem!

Az összes többi csapatnak és szólósnak pedig hatalmas gratuláció, a pályán mindenki nagyon sportszerűen viselkedett szerintem. Jövőre vissza lehet vágni nekünk, szerintem nem kérdés hogy újra ott leszünk!

Végezetül álljon itt a “hősök” névsora.:

Bringabanda Potemix Team.: Zsemberi Zoltán, Tóth Gábor, Tomán Zoltán, Gréczi István, Czinkoczki Zoltán, Sipos Attila

Anna és a Banda.: Ferencz Anna, Grósz Zoltán, Májer Balázs, Doszev Gábor, Csák László, Molnár Gergely