Gondolom egyértelmű hogy mi a legjobb, ami egy biciklistával kora-tavasszal történhet, de azért leírom.: 1 hét edzőtábor valahol olyan helyen ahol az otthoni időjárástól jelentősen jobb idő van. Például Horvátországban, Brač szigetén tökéletesen megfelel. Idén is – mint tavaly – a Bringabandás csapattal útra keltünk, hogy egy kicsit felkészüljünk az idei verseny szezonra, meg persze azért is hogy mindenkit idegesítsünk aki itthon maradt a szép fotókkal és strava postokkal… 🙂
Brač Vidova Gora MTB
Részemről montit vittem, mivel jelenleg nincs is nagyon más jármű készleten, de a csapat nagyobbik része azért komolyabban vette a felkészülés jelleget és országútit hozott. Én nem veszem magam olyan komolyan, inkább csak a móka és kacagás ami miatt mentem, így ha lett volna készleten valami országúti bicó, akkor se hiszem hogy azt választottam volna. Ami azt illeti, nem is bántam meg, nagyon jó kis montis csapat alakult ki. Lényegében minden napot együtt töltöttünk és fedeztük fel a szigetet apránként.
A március eleje egyébként minden évben szeles ezen a vidéken, így volt ez tavaly és most is, de ez a montis részleget kevésbé érintette. A sziget belsejében nem nagyon fújt a szél, de a betonozott utak sokszor nyitottabb helyeken mentek, így a szél sokkal inkább befolyásolta az országútis társaság életét.
Hullámzó tenger Brač
A neten található véleményeket olvasgatva vegyesek a vélemények a montis lehetőségekkel kapcsolatban. Részemről nagyon élveztem, bár az tagadhatatlan hogy elég egyhangú a terület nagy része. A szigeten lényegében csak oliva bokrok, birkák és kő van. Ezek közül a birka nagyon veszélyes, főleg amelyik csak úgy néz… Viccet félretéve, tényleg sok a birka, szabadon kóborolnak és valószínűleg nagyon élvezik amikor kicsit futhatnak az erdőben csapató montisok előtt. A leszakadó montisokat viszont megeszik, mivel a kő és az oliva nem érdekli őket, ezért valószínűleg a biciklisekkel táplálkoznak elsősorban 😀
Szóval a betonozott részeken túli utak nagy része murva, nagyon kis része földes, vagy a magasabban fekvő részeken ahol már fenyő erdő van, ott fenyőtüske a talaj borítása. Ettől függetlenül nem mondanám unalmasnak, vannak jobb ösvények is, csak keresni kell. Lényegében minden ötödik percben elhangzott egy “nini egy ösvény” beszólás, ami kb azt jelentette hogy az ott érdekesnek tűnik, akár mehetnénk arra is. Nagyon sok kis út van, lehet kóborolni, meg persze eltévedni is.
Ha erre a területre tévednél, akkor egyébként nagyon ajánlott az OpenStreetMap beszerzése, ezen a legtöbb ösvény is megtalálható. Persze vannak olyanok amik utólag rossz választásnak tűnnek, így másztunk kerítést több alkalommal is. Ja igen. Ezek a Horvátok ilyen kerítés építő népek. Nem tudom mi motiválja őket, nincs mit körbekeríteni, pont ugyanolyan az egyik telek mint a másik. Az ösvényeket is előszeretettel kerítésezik össze, na de ezzel nem annyira kell foglalkozni, meg kell tanulni átmászni rajta 🙂
Van a szigeten több kijelölt MTB útvonal is, ebből a narancssárga az ami nekem nagyon tetszett, ennek vannak technikás részei is. Sajnos a nevét nem jegyeztem meg, de van egy helyi biciklis térkép ami jelöli, például keresztül megy Sutivanon is ahol mi laktunk. Szintén nem sikerült megjegyezni, a nevét, de átmegy egy nagyon régi völgy-hídon keresztül is ez az útvonal, ennek az egyik vége egy technikás köves mászás visszafordítókkal, ezt nagyon élveztem. Nem úgy a többség akikkel mentem. Úgy fedeztük fel ezt a részt, hogy az egész napos bolyongás után már csak 3km volt hazáig, amikor megláttam a táblát hogy Sutivan 11km ezen a narancssárgával jelölt úton. Szóval kis tanácskozás után megállapítottuk hogy mindenki fáradt, de azért én elindultam rajta és a többiek meg követtek. Hát ők keresték a bajt, mentem volna egyedül is 😀 Szóval az a 11km az nem olyan kis tekergetős, beszélgetős volt, hanem inkább küzdelem a nap végére. Én élveztem és végül a többiek is remélem 🙂
Igazából mindegyik nap kalandos volt, de az utolsó nap tettük fel a csúcsdíszt az olajfák tetejére egy nagyon jó downhill pálya bejárásával. Természetesen a biciklijeink tökéletesen alkalmatlanok keményebb terepen történő ereszkedésre, de azért el lehet boldogulni. A sziget legmagasabb pontján a sziklapárkány mellett indul az út, majd folyamatosan a meredek falon halad jobbra-balra majdnem teljesen le a tenger szintjéig. Hát nem egy pár perces menet lejutni, ha elég tapasztalt vagy, akkor ajánlom. A képeken nem annyira jön át, de sok helyen nagyon meredek, az ösvény mellett mélység van és sok a letörés is amin le kell vergődni.
Van egy videó is az útról amit nem mi csináltunk, de mi is ez alapján találtuk meg a helyet, érdemes megnézni. Kb az elejétől benne van, de azt a részt át lehet ugrani hogy feljutnak a hegyre, kb 1 perc után van a lényeg.
Azt mondom szép kezdete volt ez a szezonnak, érdemes ide ellátogatni, 1 hetet el lehet tölteni anélkül hogy unalmassá válna. Esetleg érdemes megnézni a strava aktivitásaimat ha ihletet szeretnél meríteni az utazáshoz, látszik hogy azért lehet gyűjtögetni a szintet, de nem feltétlen szükségszerű, mert a sziget belsejében rengeteg a szintút is. Ha követed ezeket a strava útvonalakat, akkor azért tudd, hogy van benne kerítés mászás is néhol. Én szóltam!
Az első nap amikor csak kóstolgattuk a szigetet.
A második nap, de az első amikor már kerítést másztunk. Megnéztük a repteret, meg addig beszélgettünk amíg egy hurokkal visszajutottunk oda ahonnan indultunk… Na mindegy, végül is tekerni jöttünk 🙂
Na igen, ez az ominózus “csak 11km” nap, amikor amúgy egész nap céltalanul mászkáltunk. A nap tanulsága, hogy ha az idős bácsi hadonászik hogy ne menj tovább, akkor vedd komolyan mert az útnak bizony vége lesz és mászhatsz végig a kőrakáson. De legalább cserébe harangozhattunk az elhagyott templomban. Valamit valamiért.
A nap amikor feltétlen 100km feletti távot kellett megtennünk. Mert ha a “hülye” országútisoknak is megy, akkor nekünk is.
Mindenki pihen szépen. Én is/1.
Mindenki pihen szépen. Én is/2. Kölcsön kértem az egyik országútit. Jó volt, de elég is volt ennyi.
A hét csúcspontja és egyben a vége, ebben van az ominózus downhill, na meg oda és vissza a csúcs megmászása pihenésképpen.
