Mucikli blog – a biciklis blog

Bringaexpo 2016 – a készülődés

Aki bújt-aki nem ismét eljött az ideje az év első nagy biciklis rendezvényének, a BringaExponak. Idén sikerült úgy intézni, hogy a szakmai napon az elsők között tapizhatok végig mindent, fényképezhetek zsúfoltság nélkül. Amit csak lehet meg fogok kérdezni és le fogok fényképezni, így aki a többi napon kimegy, már célirányosan mehet a standokhoz 🙂 A fényképezőgép csőre töltve, memória kártya kiürítve, már csak egyet kell aludni.

Az idei rendezvény időpontját szerintem kicsit sikerült benézni, ugyanis szombaton munkanap… Ebből következően pénteken és szombaton kevesen lesznek, vasárnap valószínűleg meg lehet majd őrülni a tömegtől. Ami miatt viszont mindenképp ki fogok látogatni, az a bringás foci. Ezzel a sporttal tavaly ismerkedtem meg a rendezvényen, idén is ott lesznek. A sportról meg a weboldalukon lehet olvasgatni akit érdekel 🙂
Gondolkoztam rajta hogy mi érdekel legjobban, de nem nagyon tudtam eldönteni, eléggé mindenevő vagyok ha bringázásról van szó. Egyedül az elektromos kerékpárok nem nagyon mozgatnak, de hátha most fognak meggyőzni, hogy mire idős leszek már ne legyen szokatlan a rásegítés 🙂

Akkor találkozunk az expon, aki még nem vett jegyet az fáradjon a kasszához! A múlt évi bejegyzéseket itt éritek el emlékeztetőül.