Bár már múlt hétvégén történt, de a napi ügyes-bajos ügyek miatt nem volt időm beszámolót írni a Crosskovácsiról. Azt mondják itthon a legjobban szervezett MTB maraton verseny, ezt csak megerősíteni tudom az eddigi tapasztalataim alapján, tényleg profi munka. Ami a saját teljesítményemet illeti, én olyan közép-sz*rnak mondanám. Igazából nem nagyon volt kedvem menni, fáradt voltam eleve meg hát az időjárás se volt előzőleg túl kedvező, így várható volt hogy lesz sár bőven.
Crosskovácsi 2016
Szóval a napot úgy kezdtem, hogy bemelegítésnek kitekertem Nagykovácsiba, ez tőlünk 16km. Az út egy részét erdőben tettem meg, így láttam hogy ez bizony foltokban saras, a folt néhol tényleg foltot jelent, máshol kisebb erdei tavakat megszégyenítő pocsolyát. Ettől persze még nem volt kérdés hogy elindulok a hosszú távon ha már felkeltem és oda kitekertem 🙂 A sárral amúgy az van, hogy az elején zavaró és kerülgeted, aztán már annyira mocskos leszel, hogy nem kerülgeted és ilyenkor már akár élvezni is lehet.
Kint a szokásos nevezés után laza bemelegítés, ezt nem szoktam túlzásba vinni, mivel úgyse sprintelek a startnál és előtte az indításig úgyis kell ácsorogni a start helyen. Amikor a rajt területre mentem, akkor láttam hogy igen kevesen indulnak itt (azóta kiderült hogy 51-en), a középtávos rajt terület viszont már akkor dugig volt. A kis létszám persze engem nem zavart, sőt inkább örültem neki. A rajt előtt azt beszéltük Zolival, hogy túra tempóban lenyomjuk, vagy majd meglátjuk :p Az indulás a kis létszámnak megfelelően zökkenőmentes volt, nem volt tolakodás és igazából kapkodás se, van bőven idő előzni a hosszún (és lemaradni is persze). Az első kanyar utáni rész viszont aggasztó volt, az út egyből egy kis tó méretű pocsolya komplexumon vezetett át. Ez a kevés embernek még abszolválható volt különösebb probléma nélkül, de beszéltünk róla hogy a többi távnál itt bizony bukta lesz sokaknak (és ez így is lett mint megtudtuk). Ez után egyből belecsaptunk a lecsóba, sáros mászás következett és ebből még jó sok volt aznap. Amúgy az út nagy része szerencsére száraz volt, vagy legalábbis kikerülhetőek voltak a pocsolyák, nem volt annyira durva mint ami a rajt után látszott. Ami nehézzé tette a versenyt, az a párás levegő ami a sok eső és az erős napsütés miatt volt.
Az útvonal egyébként élvezhető volt, részemről jobban szeretem a meredekebb mászásokat, mint a hosszú lankákat, a versenyen volt mindkettő. A lejtőket biztonsági tempóval vettük, így telt el az első rövid kör és a második kör közepe ami a középtávos útvonal volt. Ezen a részen Zoli már nagyon szenvedett, sokat kellett várni rá mert nem érezte jól magát. Egy darabig bevártam meg lassan mentem vele, de aztán megbeszéltük hogy inkább megyek a saját tempómban. A második kör második felét így egyedül tettem meg, és innentől kezdtem igazán élvezni a versenyt. Elkezdtem visszaelőzni azokat akik elmentek mellettünk, nagyrészt középtávos versenyzőket illetve 1-1 hosszútávost is visszahoztam. Lényegében a mezőny végéről a közép mezőny végére a 34. helyig sikerült visszahozni. A végére igazán belejöttem akkorra amikor sokan elfáradtak, így nem volt nehéz dolgom az előzéssel.
Mire beértem, már csöpögött az eső, arra gondoltam hogy ha Zoli ilyen tempóval ment végig mint amivel otthagytam, akkor rommá fog ázni. A Bringabandás sátorban beszélgettünk kicsit erről mire betoppant, pont a nagy eső előtt. Érzésre vagy 10 perc telt el, valójában 5. Mint kiderült, az utolsó kört kb ugyanannyi idő alatt tettük meg, út közben valahol magára talált és így csak a középső körben összeszedett hátrányával ért be mögöttem. Ennek azért nagyon örültem 🙂
Összegezve azért mondanám hogy nem vagyok elégedett, mert a középső körben annyira lassúak voltunk, hogy ha az nincs, akkor sokkal előrébb vagyunk. Amúgy persze mindegy, mert azt beszéltük hogy túra tempó…
És akkor még egy video arról hogy milyen is volt:
