Nagyon frappáns módon ezt a beszámolót Ákostól a Valami véget ért című szám bevágásával kezdeném, de úgy gondolom a meghallgatását opcionálissá teszem. Aki akarja, most hallgassa meg és gondoljon arra, hogy számomra ezzel a versennyel véget ért a 2016-os MTB maraton szezon. Kicsit persze szomorkás a hangulatom mára… Szintén opcionálisan meghallgatható a kapcsolódó Kispál és a Borz szám, hogy tudjátok mire is gondolok. Persze mindennek vége van egyszer, és azt hiszem ez a verseny egy méltó befejezés volt az első verseny szezonomhoz.
Nagyon vártam ezt a versenyt, mert korábban láttam egy videót a pályáról ami nagyon szimpatikus volt. Utólag bebizonyosodott, hogy ez nem egy jól összevágott demó, ahogy a rossz filmek esetén az összes jó jelenettel az előzetesben. A pálya nagy része tényleg olyan mint amit itt láthatsz.
Az nem volt kérdés hogy egy ilyen élvezetesnek tűnő pályán a hosszú távot kell választanom, az ilyen egynyomos szakaszok a kedvenceim. A nevezést a verseny előtti napon letudtuk, nagyon szimpatikus hogy magyarul kommunikáló szervező is volt, illetve lehetett forinttal is fizetni. Persze utólag ezen nem csodálkozok, szerintem legalább annyi Magyar volt kint a pályán mint Szlovák, szóval így mindenkinek könnyebb volt. A rajt csomagban a szokásos katalógus halmaz és promóciós táplálék mellett végre valami értelmes is volt, egy kulacs.
Kassa singletrack MTB maraton 2016 – kulacs
A verseny napján a Bringa Bandás csapattal meglepő módon kapkodás nélkül, kis bemelegítéssel tudtunk beállni a rajtba. A hosszú és a középtáv együtt indult, így kivételesen csak Nixi maradt egyedül a rövidtáv rajtjára. Ez a közös rajt annyira nem volt szimpatikus, ilyenkor tipikusan a kezdők állnak előre, rögtön nekiállnak tolakodni is az első emelkedőig. Eleve eléggé hátul voltunk, így aztán a rajt utáni első szakasz tényleg tömegben tekerést jelentett. Ezzel mondjuk még meg is barátkoztam volna, túl lehet élni és hamar el lehet szökni, de sajnos nekem most nem így alakult. Az első 10 percben a kerekem feldobott valami kis fadarabot, ezt a váltó szépen be is kapta és megszorult a váltógörgő mellett… Hát ez jól kezdődik, mindenki elmegy mellettem aki az első emelkedőnél nekiállt “szerencsétlenkedni”. Kirángattam a botot a váltóból, meg visszaraktam a láncot a helyére, az ugyanis beesett a görgő és a kis mértékben meghajlott váltó papucs közé. Szóval mire ezzel végeztem, a tömeg mögött találtam magam. Elkezdtem visszaelőzni, de alig pár perc múlva a lánc beesett a görgő mellé, mivel a fadarab a görgőt elferdítette. Ismét megálltam, ismét felszenvedtem a láncot, meg kicsit igazítottam a görgőn is. Már-már ismerős hátakat előztem meg újra a következő percekben és nekiálltam elkapni a póni csorda többi tagját. Szerencsére a mezünk annyira menő és feltűnő, hogy messziről meg lehet ismerni a cimborákat. Hamarosan utol is értem mindenkit, utoljára Zolit, aki természetesen nem lihegett és tökéletesen egyenletes pedálfordulattal tekert felfelé (ezt a kerékpáros etikett előírja olyan esetekre ha más is látja ahogy tekersz, egyedül természetesen lehet lihegni). Mivel nekem a hosszú táv vége még nagyon messze volt, ezért mellette is eltekertem. Az első hegy teteje a Lajoska, itt volt egy frissítő pont ahol nem terveztem hogy megállok, de a váltót kicsit meg akartam igazítani, kitaláltam hogy kikapcsolom rajta a DynaSys-t, így nem feszíti annyira a láncot és talán a görgő is kibírja a végéig. Persze ezzel a lépéssel tudtam hogy kicsit ki is szúrok magammal, mivel így a lánc nem feszül erősen és esélyes hogy gyakran le fog esni. Amíg ezt így beállítottam, Zoli elment mellettem és persze kiröhögött amiért megint megálltam a frissítőponton (pedig az nem arra való, mint korábban kiderült…). Innen lefelé vezetett az út, és kezdődött egy egynyomos szakasz, persze hamar utolértem egy kis csapatot és beszorultam mögéjük. Ahogy szélesebb lett az út, megelőztem őket, aztán Zolit is utolértem újra még ezen a lejtőn. Kicsit megleptem ahogy begurultam mellé a rázós kövesen, de nem nagyon akartam lassan menni, rengeteg időt vesztettem már így is.
Elferdült váltó görgő
A verseny további részében szerencsére már oszlott a tömeg, és az egynyomos szakaszokon se szorultam így meg túl sokszor. Ugyanakkor a láncom sokszor leesett, a váltó is csak korlátozottan működött. Amikor megálltam láncot visszarakni, akkor elmentek mellettem páran, így nem voltam túl jókedvű, ezen a pályán nehéz előzni. Ettől függetlenül nagyon élveztem a pályát, volt benne pár durva lejtőzős szakasz is visszafordítókkal és opcionális ugratókkal, meg persze pár jó mászás is. Az ugratók látványa kicsit fájdította a szívem, legszívesebben párhoz visszatoltam volna mikor elgurultam mellette… Sajnos a versenybe ez nem fér bele, de ha visszajutok egyszer, akkor itt el tudnék időzni pár napot. A nyomvonal nagyon élvezetes, a pálya jelölése tökéletes, igazán élveztem a technikai probléma ellenére.
A hosszútávosoknak volt egy igazán durva lejtő is, rendesen ki is volt táblázva a három lefelé mutató nyíllal. Volt a nyilak mellett még egy tábla, valami szlovák szöveg volt rajta amin a “pozor” szót tudtam csak értelmezni, szóval tudtam hogy valami veszélyes jön. Gyanús volt hogy a környéken mindenki lepattant a bringáról és gyalog vergődik lefelé. Úgy gondoltam fasza gyerek vagyok (ezt még most is tartom 😀 ), nekem nem számít semmilyen lejtő, így elindultam lefelé két keréken. A lejtő felénél már kezdtem sejteni hogy mi a parázás oka, annyira meredek volt, hogy a maximális fékerő ellenére is csak gyorsultam lefelé 🙂 Ilyen szituációval már azért találkoztam párszor, így rutinból azt kerestem, hogy hova lehet esni. A nagyon durva lejtő alja egy kanyar volt, ott már oldalra is lejtett az út, de legalább kicsit enyhébben mint addig, így azt gondoltam hogy megúsztam esés nélkül. Sajnos nem így lett, kicsúszott oldalra a bringa alólam. Hát nem esett jól, eléggé megütöttem a combomat, meg a könyököm is vérzett. A lejtő aljában a mentősök nagyon néztek – azt gondolhatták hogy végre valami esemény – de intettem nekik hogy megmaradok, összekapartam a bringát és elindultam tovább. A táblán azóta rájöttem hogy valami olyasmi volt, hogy “rohadtul szállj le a bringáról, ha nem akarsz megdögleni”, vagy mint Sopronban a sziklakertnél a táblán.: “Very fucking kibaszott danger” – csak Szlovákul. Mindegy is végül hogy mi volt a táblán, amúgy se nagyon érdekel általában az ilyesmi, szóval most így jártam. Majd jövőre talán nem minta nélkülire kopott gumival vágok neki a távnak 😀
Az esést követően mivel fájt a lábam, és a váltó is bénázott folyton, már kicsit belassultam. Mentem el pár versenyző mellett így is, de sajnos mellettem is mentek el. A célban a többiek vártak, a csapat többi tagja a rövid és hosszú távot már letudta. Mivel elég koszos voltam, sejtették hogy közelebbi kapcsolatba kerültem a Szlovák földekkel, de azt hiszem nem nagyon lepődtek meg ezen. Örültem nekik, mindenki egyben átvészelte a napot, Bea a csajok között behúzta az első helyet, szóval neki igazán jól ment a bringa. Az érkezést követően ettünk egy felejthető tésztás valamit, meg persze Kofolát. Amíg vártunk az eredményhirdetésre, megjött a beígért eső is, szerencsére megvárta hogy beérjünk.
Legyen ez egy kicsit zenés bejegyzés, ha már ilyesmivel kezdtem. Van egy szám ami eszembe jutott a sok élvezetes pályaszakaszon csapatva, ez volt az.:
Este még elmentünk várost nézni, hátha ragad ránk valami kultúra is az erdőben gyűjtött kosz mellé. Leírom milyen Kassa.: Van egy főutca, pár templommal, meg egy színes szökőkút, ez nagyon szép. Ezt az utcát körbeveszi egy nagy szoc ipari város. Ja meg valami plázát is láttunk. Kb. ennyi 🙂 Nem akarom nagyon lehúzni, de ha várost nézni mennél valahova, akkor nem ez lesz a legjobb célpont. Ellenben ha az erdőben túráznál, bicikliznél, akkor ajánlott célpont a környék.
Hát ennyi volt a hétvége, számomra nem kérdés hogy ide még vissza kell jönni.
További kellemes olvasnivalóval szolgálhat a versennyel kapcsolatosan Nixi blogja, illetve a Bringa Banda oldalán Ricsi beszámolója.
