Megpróbálom szépen és röviden összefoglalni azt, amit korábban a Mátra maratonról hallottam.: nehéz, de élvezetes. Kicsit kevésbé szépen, ez így hangzott a két héttel ezelőtti pálya bejáráson.: A Mátra. -halk sóhaj- Az megb*sz.
Szóval volt róla sejtésem hogy kemény dió lesz ez a verseny, legalábbis a korábbi versenyeken résztvevő sporttársak állítása szerint az egyik legkeményebb itthon. A bejáráson a rövid távot csináltuk meg, de ez nekem nem volt igazi referencia, mert eleve fáradtan mentem el, így bármiféle mozgás fárasztó lett volna. Természetesen nem is én lennék ha egy ilyen versenyre kipihenten és megfelelően felkészülten érkezek, igazából nem sok kedvem volt menni, de ha megy mindenki a Bringabandából, akkor nem nagyon maradhatok ki. Meg amúgy se.
Szóval úgy kezdődött a hétvége, hogy szombaton páran körbetekertük a Tisza-tavat, majd esti bográcsozás és iszogatás. Ez részletesebben egy másik sztori, erről majd később. Ami itt lényeges, hogy defektet kaptam, de a defekt ragasztó szmötyi nem annyira akarta megragasztani a lyukat, konkrétan elfogyott a gumiból úgy tűnik. Szerencsére pár pumpálással később nagy nehezen összegyűlt valamicske ragasztó a lyukban és megfogta, de nem jó jel ez egy olyan versenyre ahol rengeteg az éles kő és a defekt lehetőség. A másik probléma amire rájöttem, hogy az első kerekemen a féktárcsa rögzítése kicsit kevésbé van meghúzva mint kellene… Szerszám természetesen nem volt nálam, így hát ezt a problémát elengedtem.
Ahhoz hogy vasárnap reggel odaérjek időben Gyöngyösre, 4 órakor kellett kelnem. Ezt leírnám még egyszer hogy elég hangsúlyt kapjon.: 4 óra. Olyankor szoktam néha lefeküdni 🙂 Szóval megpróbáltam időben ágyba kerülni, meg persze nem sokat inni a bográcsozás közben; ezek úgy félig-meddig sikerültek is. Az ébredés annyira nem volt vészes, de azért tudtam volna még fordulni párat az egyik (tetszőleges) tengelyem körül. Arra nem is nagyon gondoltam hogy ilyen korán amúgy még sötét van… Szóval kicsit kómásan a tök sötétben tekertem a gáton 10 km körüli távot, aztán megpróbáltam a megfelelő vonatot megtalálni. Ez sikerült is, 2 átszállással később már Gyöngyösön reggeliztem. Az utastájékoztatásról a MÁV-nál ezen a környéken még nem nagyon hallottak, de ezt most hagyjuk, valahogy megoldódott minden. Eddig csak kocsival jutottam fel Gyöngyöstől Gyöngyös-Sástóra, így az emlékezetemben valahogy az maradt meg hogy közel van. Hát nincs. Szóval két napi ruhámmal a hátamon mire feltekertem, az több volt mint bemelegítés. Innentől még kevésbé volt kedvem elindulni, de úgy voltam vele, hogy innen már elég nagy butaság lenne feladni indulás nélkül, szóval hát felkészültem az indulásra.
Mátra maraton 2016 H111
Ahogy az már megszokott a versenyeken, lassú rajt a felvezető autót követve, majd utána jelzésre indult a tényleges verseny. Az első szakasz egy hosszú beton ami a sípálya aljáig tart. Ezen ahogy az már lenni szokott, nem voltam kifejezetten gyors, de azért nagyon le se maradtam. Úgy érzésre kb a mezőny második harmadában tekertem, aztán a sípályán már kezdtem visszaelőzni azokat, akik túlságosan bekezdtek az elején. Itt már úgy kezdtem elfogadni a sorsomat, ha már eljöttem, akkor tekerni kell. A sípályától már egy nagyon élvezetes köves ösvényen csapattunk lefelé, de sajnos beszorultam több lassú versenyző mögé, pedig mentem volna. Így, hogy mást követtem, nem láttam rendesen magam elé és átmentem sok nagy kövön is amit jó lett volna kikerülni, meg hát a visszatért lelkesedésemnek se tett túl jót hogy ott kellett valaki mögött mennem aki hozzám képest nagyon lassú, de félre nem húzódott, ahhoz meg nem volt hely hogy biztonságosan kikerüljem. A lelkesedésem itt megint alábbhagyott, legalább lejtőzhetnék egy jót, de az se… Szerencsére a következő emelkedő egy szélesebb útra vezetett ahol egyből elmentem pár ember mellett akik feltartottak, onnantól a pálya nagy részén nyugiban tekerhettem. Már a verseny eleje felé leesett a sok rázkódástól a felragasztott belsőm, hurrá, vihetem tovább a zsebemben. Nem baj, úgy voltam vele hogy tutira használni fogom nemsokára, mert hát ugye elég esélyes a defekt. Szerencsére ez nem így lett, de amúgy rengeteg defektet javító sporttársat láttam az út szélén. Ez nem véletlen, a pálya nagyon köves volt helyenként, a lejtők pedig kifejezetten lendületesek, így elég könnyű defektet kapni. Úgy általában véve eléggé technikásnak mondanám ezt a versenyt, sok olyan lejtő volt amin láttam biciklit tologató versenyzőket, persze emelkedőből is volt ilyen. Ebből a szempontból nekem ez nagyon tetszett, nem volt unalmas, folyamatosan figyelni kellett.
Mátra maraton szintrajz 2016
Ami nem tetszett, az a pálya jelölés. Verseny közben volt hogy éppen előztem egy hosszú lejtőn, és utánam kiabált akit előztem hogy elnéztem a kanyart (köszi). Ugyanígy én is volt hogy követtem valakit aki nem vette észre a jelölést, de hiába kiabáltam neki, nem vette észre. Nem tudom mennyit gurult le szerencsétlen mire észrevette. A frissítő pontokon több versenyzővel is beszéltem erről, mindenki úgy gondolta hogy a jelölés kifejezetten rossz volt. Sok helyen hiányoltam a szalagokat, például ahol egy füves részre tereltek a bicikli útról, de nem volt ösvény, csak át kellett vágni. Ezen a részen szerintem ki kellett volna szalagozni mivel nem volt látható a nyom és így bizonytalan voltam az irányban. Nem részletezném tovább, sok ilyen volt, és mivel sokan panaszkodtak erre, gondolom nem alaptalan a gondolatom.
A verseny végére sok középtávossal volt teli a pálya, itt az utolsó 10 km is eléggé harcos, sok komoly mászás van. Szerencsére mindenhol elengedtek és szurkoltak ahogy tekertem felfelé mellettük, cserébe elárultam nekik hogy már nem sok van hátra. Ezt most nem csak azért mondtam hogy biztassam őket, tudtam hogy tényleg nem sok mert előző héten bejártuk ezt a részt. Az ilyen szakaszok ahol látok valakit felfelé, nekem mindig motivációt adnak, sokkal gyorsabban tekerek mint egyedül 🙂 Az utolsó fél órányi távolság már nagyon gyorsan elrepült, kifejezetten fáradtnak se éreztem magam és motivált hogy látom a végét.
Azt hittem végig hogy elég rossz időt mentem, csak az volt bennem hogy körbemegyek, nem múlik az egészen semmi. Nem is nagyon érdekelt mennyi az időm, örültem hogy vége, bár az tény hogy nagyon élveztem a versenyt. Hazafelé jött az úton az sms hogy a kategóriámban 13. lettem. Persze előtte még ettünk és beszámoltunk egymásnak az eredményekről, eseményekről. Aztán hogy ne legyen sáros a kocsi tőlem, lemostam a lábamat a kulacsban található izotóniás itallal. Gratuláltam gyorsan magamnak, hogy milyen ügyesen megoldottam ezt a problémát, már nem sáros a lábam, csak ragad a cukros létől…
Hazafelé azon gondolkoztam hogy ez, vagy a Szilvásvárad hosszú volt a nehezebb. Akkor úgy gondoltam hogy a Szilvás, de azóta kicsit átértékeltem és egy szoros döntetlent hozok ki. Szerintem akkor még nem annyira voltam készen a versenyzésre, nem volt meg a tapasztalat és ezért nehezebbnek tűnt. Majd jövőre erre a kérdésre visszatérek.
Most hogy vége a verseny szezonnak, elkezdtem tervezgetni a jövő évi versenyeket, úgy néz ki rákattantam erre… Köszi mindenkinek aki belerángatott, főként Nixi és Zoli. Jól megcsináltátok, most miattatok mehetek el jövőre is versenyezni! 😀
További beszámolók a csapat tagjaitól.:
- Nixi beszámolója – megtanulhatjátok hogy NEM kell magnéziumot bevinni a szervezetbe
- Zoli beszámolója – amiből kiderül hogy a frissítő nem arra van hogy megállj ott
- Ricsi beszámolója – kiderül hogy ami nem öl meg, az erőt ad, kivéve a medve, mert az megöl
