A cím lehetne inkább műanyag középcsapágy kiszerelése gányolásos módszerrel is, egy rémtörténetet szeretnék ugyanis bemutatni 🙂 Szóval ez az a munka amit a mezei bicikliszerelő nem rak be a referencia munkái közé…
A 80-as 90-es években készült, jellemzően német gyártmányú biciklikben találkozhatsz műanyag középcsapággyal amit a FAG csapágy gyár állított elő. Nem tudom kinek volt ez a remek ötlete hogy műanyagból gyártsanak középcsapágyat, de ezúton is fogadja baráti vállveregetésemet 🙂 Az elgondolás annyiból jó, hogy ez nem fog összekorrodálódni a vázzal, a tartósságra se lehet panasz, de ezt talán inkább a jó csapágyazás számlájára írnám és nem a műanyag házéra. Lehet hogy a csapágyazás jó minőségéből adódóan éltek túl ezek a középcsapágyak 10-20 évet, de a lényeg hogy a többsége még ma is használható állapotban megmaradt. Ami viszont probléma, hogy ez alatt a pár év alatt a biciklik kapnak hideget-meleget. A műanyag nem annyira szereti a napot se, emiatt ha mégis ki kell valamilyen okból szedni a középcsapágyat, akkor jellemzően szétmállik vagy letörik a csapágy leszedésére szolgáló felület.
Két fajta rendszerrel találkoztam eddig, az egyiken valami olyasmi a szerszám kapcsolat, mint a mai integrált rendszerű csapágyaknál (Shimano Hollowtech II szerű, csak kevesebb bütyökkel), a másik lapos villáskulccsal lenne nyitható. A hangsúly a lenne szón van, ugyanis hiába van hozzá megfelelő szerszámod, az esetek nagy részében nem lehet roncsolás mentesen kiszedni. Két módszer van, mindkettőt próbáltam már és sikerrel alkalmaztam. Az egyik lehetőség a melegítés és olvasztás módszere, a másik a puszta erő (és csel) bevetése. A két lehetséges megoldás végén az utolsó rész lényegében egyezni fog.
Az olvasztásos módszer.:
Csak akkor javasolnám, ha amúgy a vázat festeni tervezed, mivel a melegítéstől a festék általában sérül. Megoldható hőlégfúvóval, vagy kis szúrólángos gyújtóval is. A lényeg hogy a középcsapágyat folyamatosan melegíted és az olvadt műanyagot szépen kikaparod. A keletkező műanyag gőz elég büdös, valószínűleg mérgező is, tehát nem annyira jó ez, de szükség törvényt bont. A melegítést addig kell csinálni, amíg az egyik oldalon a csapágyat ki tudod kaparni, ezután a tengelyt ki tudod a középcsapágyból szedni.
Az erő bevetése.:
Ha van egy megfelelően vékony, de erős vésőd (csavarhúzó is megteszi ha nem félted), akkor a melegítés helyett a csapágyházat oldalról vésve eljutsz a csapágygolyókig. Ezeket ha ütöd, akkor be tudsz párat juttatni a tengely mellé, így a többi maradék golyó már nem tartja középen a hajtótengelyt. Ha oldalra elfeszíted a tengelyt, akkor a maradék golyók is kiesnek valamelyik irányba, és a tengely kiszedhető. A műveletet úgy tudod megfelelően kivitelezni, ha a bicikli fekszik stabilan, érdemes puha fa darabokkal is alátámasztani a vázat, így nem lesz semminek baja ha ügyes vagy (a középcsapágyat kivéve ugye, de hát az amúgy is kuka).
A fenti két opció akármelyikét is választod, ha kint a tengely, akkor valami ilyen szörnyű látványban lesz részed.:
Innen több opció is van a maradék kiszedésére. Ha maradsz a melegítéses módszernél, akkor a műanyag csapágyház egyik részénél addig olvaszd és kapard a menet felé, amíg annyira elvékonyodik az anyag, hogy az egész házat ütögetéssel, vagy ha van kilógó rész, akkor annak összenyomásával össze tudod roppantani.
Ha bátor vagy, akkor lehet olvasztás helyett vékony fűrészlappal is dolgozni, de nagyon vigyázz hogy a menetet ne érd el, csak a műanyagot roncsold annyira, hogy aztán össze lehessen roppantani.
Ha mindent jól csináltál, akkor az eredmény egy váz, amiben a menet is használható, és egy marék roncs. Sok sikert a “szereléshez”! 🙂 Ha van jobb módszered, akkor kommentben várom a javaslatokat.